Tomi94's RetroTech

Tomi94's RetroTech

A kezdetek (képekben és emlékekben)

2026. október 06. - FTomi94

Elsőnek megpróbáltam összeszedni, melyek voltak az első készülékek a kezeim között. Mármint még 2000 körül, óvodás-kisiskolás gyerekként, mert a zene szeretete, és a (kornak megfelelő szintű) technikai érdeklődés már akkoriban megvolt. Emlékek, sztorik, ami eszembe jut azokból az időkből..

Előrebocsátom, hogy ezek a készülékek már régóta nincsenek a birtokunkban, de minimum a közelemben, így kénytelen voltam internetes, vagy archív fotókra támaszkodni. Minőségük ezért változó, esetleg a kép beállítása sem feltétlen olyan, ahogy én mai fejjel fotóznám ezeket a készülékeket. Később jobb lesz! :D

Szóval a feltehetőleg legelső készülék, amin otthon zenét mutattak nekem a szüleim: egy Technics RS-B18 magnódeck (bizonytalan emlékek szerint szintén Technics erősítővel, és - nagyobb bizonyossággal - Orion hangfalakkal). Itthon is forgalomban volt a 80-as évek közepén - van róla HiFi Magazin teszt is -, néha felbukkan hirdetőoldalakon is, de túl gyakori, vagy akár csak közismert  darabnak azért nem mondanám. Később tervben van, hogy róla részletesebb bejegyzést is írjak, egyelőre elégedjünk meg egy bő 10 évvel ezelőtti fotóval, ami még arról a konkrét (már nem épp újszerű állapotú, többek közt elhalványult kijelzőjű) példányról készült:

technics-deck.JPG

Az Orion hangfalakat talán keveseknek kell itthon bemutatni, de azért róluk is találtam fotókat. (Ezeket később egy házi építésű hangfalpár váltotta, amikor a házimozi-korszakban már kevésnek bizonyult a teherbírásuk.)

orion_hs501.jpg

 

... Na de ne szaladjunk ennyire előre, anno nekem is ki kellett járni a ranglétrát, a saját tulajdonú hifi eszközökig még jó pár köztes lépcső volt. Elsőnek egy igazán minimalista, de már legalábbis sztereo rádió-magnót kaptunk a testvéremmel közösen. Watson CR-5245, homályos emlékek szerint kb. 10 euro volt a németországi ára. Nem hogy felvétel funkciója nincs, de még a gyorspörgetést is csak egy irányba tudta (és igazából az sem volt gyors). Hangerő, állomáskereső, három kezelőgomb a magnónak (az ajtót szimplán a jobb oldali résen benyúlva lehet nyitni), egy rádió/magnó és egy AM/FM váltókapcsoló - tényleg egy ötéves is pillanatok alatt megtanulja a kezelését.

Gyakorlatilag ez egy belépőszintű walkman, kis teljesítményű erősítővel és két hangszóróval egybeépítve. Ahhoz képest egyébként legalább 5-6 évig nem produkált semmi meghibásodást, nem szólt vészesen rosszul, sőt egész jó hangerőt tudott produkálni, amennyiben még az udvart is "beszólta" a bejárati ajtó mellé tett kis műanyag asztalkáról :)

A képen egy másik színbéli variánsa látható, a mienk egyenletesen fekete dobozú volt. Egyébként még vidéki rokonnál elvileg megvan, kb. 5 éve a rádiója még ment hiba nélkül. (Viszont ilyen-olyan kopások, ill. a felragasztott műanyag skála lehullása okán esztétikailag ettől sokkal romosabban nézett ki.)

watson.jpg

 Tán egy-másfél év elteltével jött a következő lépcsőfok, vagy talán csak egy fél lépcsőfok.. Mégpedig egy Playbear fantázianevű, kifejezetten gyerekeknek (és félig-meddig játéknak) szánt, mono, rádió nélküli, de már felvevős kismagnóval. Volt külső mikrofon bemenete is, jack-jack kábel viszont a fantáziámban sem létezett még, így hát hangszóró elé tett mikrofonnal, de nekiálltunk bőszen válogatásokat készíteni, a fentebbi rádiós magnót lejátszóként használva. A kapott hangminőséget el lehet képzelni... (Tegyük hozzá, réges-régi anekdotákban is felbukkan ez a módszer, csak 40 évvel korábban, csöves rádióval és orsós táskamagnóval.)

playbear.jpg

Ez a kék színváltozat volt a miénk, amiről viszont több képet nem találtam. Egy másik variánsról látható, amikre határozottan emlékszem még: hogy a hangszóró hátul volt (falra tolva nem épp előnyös), és mellé tettek egy "zsebet", amibe be lehetett tolni egy tartalék kazettát. Azt inkább ne firtassuk, hogy a hangszóró mágnesétől 3 cm-re ez mennyire volt jó hatással a rajta levő műsorra.. :D

playbear2.jpg

Mindamellett, hogy objektíve nagyon minimalista, kevésbé jóindulatúan gagyi kivitelű készülék volt, ez is egész sokáig működött. Emlékeim szerint ennek lettek aztán szalagvezetési bajai, eltompuló magasai az indítás után pár másodperccel. De nem tudok nem nosztalgikusan gondolni erre is, mert később ezt álltam neki felújítani, rengeteget kísérletezni rajta - részben azért is, mert ez biztonságosnak minősült, hiszen kívülről kapott 6V-ot, nem volt benne áramütés-veszélyes rész (lásd a bal alsó sarokban a DC csatlakozót).

Ami még a másolást illeti, volt a nagyszüleimnél egy ideig egy "igazi" kétkazettás magnó, de azzal sem voltunk jobban kisegítve a válogatások készítéséhez. Már akkori füllel is nagyon zajos volt a felvétele, ráadásul az a gép a szalagot bekapni is hajlamos volt. Nekik mindegy volt, nem használták, szinte csak állt a szekrényen. Amint rákaptunk a zenélésre a testvéremmel, kb. két nyár alatt elhasználtuk teljesen. Annyi volt meg róla emlékeimben, hogy "Osaka" fantázianevű volt, most a neten keresgélve elég valószínűnek tartom, hogy ez a konkrét típus volt az. A sok tolópotméter, a szögletes kazetta-ablak, és a hangszórók körüli villogó "diszkófény" legalábbis stimmel az emlékekkel.

osaka1.jpg

osaka2.jpg

Aztán ahogy elhasználtuk a fentit, "visszatért a nagyöreg a szolgálatba". Avagy édesapám első gyerekkori készüléke, amely azóta is ott volt náluk, és akkor elővették: egy Grundig licensz, lengyel gyártású Unitra MK2500. A rádiója már nem volt hangolható, elakadt a mutató, de keleti URH-s gép lévén ezt a részét már amúgy sem lehetett használni. A magnója, bár már akkor is elmúlt 20 éves, egész jól működött sokáig, pedig nyúztuk eleget :) Ekkoriban kezdtem a gyerekdalokon túli zenéhez hozzájutni, mert a huszonéves magnó mellé előszedték a vele egykorú kazettákat is, amelyeket még apukám vett fel anno a Petőfi rádióból... Talán nem véletlen, hogy a mai napig szeretem a 70-es, 80-as évek könnyűzenéjét.

unitra-mk2500.jpg

A kis kék gyerekmagnó mellett ez volt a másik, amit később sokat bütyköltem kamaszként, amikor még csak ismerkedtem a lelkivilágukkal..

 .. Később aztán kaptunk egy valamivel komolyabb készüléket (avagy ezt már mindenképp merem szintlépésnek nevezni), amely már CD-játszóval is el volt látva, valamint értelmezhetően lehetett vele felvenni, és hangzásra is jobb minőségű volt a saját hangszóróin is. Grundig K-RCD 120. Tudását tekintve semmi extra, ilyet minden valamirevaló gyártó piacra dobott az ezredforduló után. Ezt már inkább kiskamasz koromban kezdtem többet használni, aztán még 14-15 éves koromig használatban is maradt. Ma is megvan vidéken, ezt még lehet, hogy egyszer elhozom és felújítom, mert vele talán érdemes egy kicsit foglalkozni.

grundig-cds.jpg

 

Talán ennyi a múltidézésről (nem mintha nem tartozna már az egész témakör ide manapság). A következőkben érkezem az első hifi-színvonalú szettem darabjaival, amelyek már megvannak a mai napig..

Ünnepélyes megnyitó (helyett)

Kedves Olvasóim!

Ezen a blogon, apránként, ahogy időm és kedvem engedi, egy közel 15 éves életszakasz emlékeit, tapasztalatait, eredményeit tervezem bemutatni.

Még 2010 környékén kezdődött, vagy inkább éledt újra az érdeklődésem a régi idők analóg hangtechnikája, abból is elsősorban a kazettás magnók, deckek iránt (részben gyerekkori emlékek nyomán). Az első években, még gimnazista korúként aprópénzért beszerzett hibás készülékkel kísérletezgettem, nem túl sok szaktudással, és vidéki kisvárosban élve nem túl sok alkatrészellátási lehetőséggel. Mégis itt-ott volt sikerélmény is, és idővel egyre rutinosabban élesztettem fel régi analóg elektronikákat és finommechanikákat.

Aztán az elfoglaltság új lendületet kapott, és szintet is lépett azután, hogy a fővárosba kerültem egyetemistaként. Pénzem továbbra sem volt sokkal több, de még ekkoriban, 2014 körül is szinte apróért cseréltek gazdát ezek a készülékek hibás állapotban. Viszont sokkal több volt belőlük elérhető közelségben, alkatrészboltok is lettek a közelben, illetve időközben az interneten is felkapottá kezdett válni a téma. Tematikus fórumok és Facebook csoportok kerültek a látóterembe, ahol el tudtam kezdeni megosztani a munkáimat, tapasztalatokat cserélni más hobbistákkal.

A történet oda futott ki, hogy végül az egyetemi éveim második felében megbízásra javítottam ilyen készülékeket, akkoriban már jellemzően gyűjtők gépeit. Visszatérő ügyfelekkel, kiismert és bevált alkatrészforrásokkal, néha hónapnyi várólistával, és több olyan esettel, amikor korábban több "szaki" által is sikertelenül javítani próbált magnók keltek új életre nálam. Volt rá érdeklődés, és szerettem úgy munkaként, mint értékmentő hobbiként is ezt a tevékenységet. De aztán jött a teljes állásos lét, az önállósodás, és a fix bevétel mellett már nem szorultam rá a kiegészítésre, szabadidőből viszont egyre kevesebb volt. Pár hónap után, 2019 őszén úgy döntöttem, hogy mostantól csak saját részre vásárolok és javítok ezt-azt, esetleg néhány visszatérő régi ügyfélnek vállalok ilyen munkát.

Azóta eltelt 7 év, átléptem a harmincadik életévet. Sok készülék megfordult a kezeim közt, jöttek orsós magnók, erősítők, különféle hangfalak is - persze eladni is kellett belőlük mindig, mert 42 nm-en élve tartani kellett egy limitet. Talán egy-két éve már, hogy elértem azt a minőségi szintet is, amire azt mondom, ésszerűen ennél több nem kell egy bérlakásba.. és nem sokkal ezután, le is csökkent az érdeklődés az új dolgok beszerzése iránt. Amire kevésbé számítottam, hogy a használatuk, a zenehallgatással töltött órák is visszaestek. Végül idén nyáron jutottam arra a pontra, hogy ennek a felhalmozott készletnek legalább a fele szükségtelen, hogy itt legyen nálam. Mert nem használom őket, többnyire nem köt le az elmélyült zenehallgatás mostanában, és állásukban néha újabb hibák keletkezhetnek bennük, amik kijavításához sincs már kedvem nekifogni. Így aztán elindult egy nagyobb eladási hullám, illetve az elakadt, soha be nem fejezett projektek felszámolása. Ami maradt, az pár kiemelt emlékeket idéző készülék, illetve két teljes rendszer. Az évek óta be sem kapcsolt dolgok nagyja más gyűjtőkhöz került.

 

... Viszont szerettem volna, ha ennek a korszaknak nyoma marad, már csak azért is, mert rengeteg írásos anyagom van különféle fórumokról, FB csoportokból a témában, fotóim is akadnak szép számmal (mert minden eladott gép fotóit is megőriztem). És nézegetni korabeli készülékeket továbbra is jó érzéssel tölt el. Remélem, sikerül ebből a "retro" érzésből valamit átadnom, és esetleg hasznos információkat is nyújtanom az olvasóknak.

süti beállítások módosítása